Sziasztok ez itt Selena És Hannah Honlapja!

Sziasztok ez a honlap nagyon új úgyhogy még nincs kész!




A Disney üdvöskéjét 16 évesen szülte édesanyja, és ez még csak egy titok a sok közül.


Úgy tűnik, Selena Gomez nem kap elég médiafigyelmet mostanában, ezért saját maga gondoskodott arról, hogy az újságok címlapjára kerüljön. A Hannah Montana és több Disney produkció sztárja eddig sehol nem publikált információkat szivárogtatott ki a gyerekkoráról.

A 16 éves színész-énekesnő elárulta, hogy édesanyja mindössze annyi idős volt, amikor őt szülte, mint amennyi Selena jelenleg, azaz 16. A nem várt gyermekáldás eleinte összetartotta a szülőket, és összeköltöztek, nem messze Selena nagyszüleitől. A nagymama sokat segített a fiatal párnak a kislány felnevelésében, főleg akkor, amikor a szülők öt év után különváltak.

A tinisztár azt is elárulta, hogy korábban bizony meg kellett gondolniuk, hogy mire költik a pénzüket.  Csekktől csekkig éltünk - emlékezett vissza Selena az ínséges időkre. Mikor 13 éves lett, édesanyja (aki ekkor még csak 29 éves volt) újra férjhez ment egy Brian Teefey nevű férfihoz.

Az sem véletlen, hogy Selena színésznő lett, hiszen édesanyja szintén játszik, csak ő a színházban. Imádtam anyuval szerepet tanulni, vagy nézni őt a próbákon. Mondtam is neki, hogy ha felnövök, ugyanazt akarom csinálni, mint ő, csak a tévében -mesélte a sztárpalánta, aki egyébként nemrég szakított Nick Jonas-szal, a Jonas Brothers oszlopos tagjával.

Nos, ha valaki eddig álmatlanul forgolódott éjszakánként, mert nem tudta ezeket a fontos információkat Selenáról, most megnyugodhat, és végre boldogan hajthatja álomra fejét.


Szörnyű családi titkok

Ki hinné, hogy az állandóan mosolygós Selena  nem mindig volt ennyire boldog...Régebben ugyanis a családja miatt rengeteg megpróbáltatásooon kellett keresztül mennie.

Mama a pácban

Amikor 1992-ben Selena világra jött, édesanyja mindössze16 éves volt!! A csaj most éppen ennyi idős, és pontosan tudja, mennyire nehéz lehetett a mamájának felnevelnie őt, ennyire fiatalon. Talán ezért sem furcsa, hogy később mostohafaterja egy picit beparázott: a kislány is idő előtt esik teherbe, ezért megígértette vele, hogy az esküvőig senkivel sem megy tovább egy csóknál. Hogy a szigorú aput komolyan vegye, megvette lányának a hírhedt tiszatsági gyűrűt, amit Selena folyamatosan hord. Persze  a színész-énekes csaj önszántűból is viselné az ékszert, hiszen mindig is félt attól, hogy egyszer majd ugyanazokat a szörnyűségeket kell átélnie, mint az édesanyjának. Pedig eleinte minden rendben ment: Ricardo Joel Gomez és Mandy Cornett a villámesküvőjük után gyorsan Texasba költöztek, a fiatal anyuka rokonainak közelébe. Erre az időszakra Selena szívesen gondol vissza: úgy tartja, ez volt élete legboldogabb néhány éve. Akkor még nem tudta, hogy mindennek hamarosan vége szakad.

A pénz beszél

ÖTÉVES KORÁBAN ugyanis vége lett az idillnek: az ősök elváltak, Mandy pedig 21 éves egyedülálló anyaként nem tudta, hogyan tovább. Ráadásul kevéske megtakarított pénzük is azonnal elfogyott. ,,Volt olyan időszak, amikor napról napra éltünk, és nem tudtuk, mi lesz másnap"-mesélte könnyes szemmel. ,,Amikor a mamám dolgozni ment, a nagyim vigyázott rám!"-árulta el a most már gazdag lány. De hol is dolgozott Mandy anyu? Egy színházban, szinésznőként! Selenának borzasztóan tetszett édesanyja állása, nem is csoda, hogy teljesen megbabonázta őt a színházi világ. ,,Imádtam szöveget tanulni anyámmal. Tudtam hogy ha felnövök, én si ezt szeretném csinálni!" - mondta boldogan. A lány most már úgy érzi , ha újra kezdhetné, akkor sem tenne semmit másként. ,, Hálás vagyok, hogy ilyen mozgalmas gyerekkorom volt. A problémáknak köszönhetően a mamám és köztem nagyon szoros kötelék alakult ki, megtanultuk, hogyan lehet túlélni a nehéz időszakokat. Mindig összekell tartanunk." -zárta le a történetet Selena. Mostmár mindannyian boldogan élnek, Mandy anyu is megtalálta a párját, akit Gomez kisasszony is nagyon szeret.Ilyen egy igazi happy end, ugye??





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 5
Össz.: 2 272

Látogatottság növelés
Oldal: titkok
Sziasztok ez itt Selena És Hannah Honlapja! - © 2008 - 2024 - selenavshannah.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »